Tehetséges diákokkal gyarapodott csapatunk táborunkban
2014 július végén került megrendezésre a szezon utolsó előtti tánctábora, melyet a nagyobb korosztály számára hirdettünk meg, akkor még a régi helyszínünkön a béke téri MaxPain Sportcentrumban.

2014 július végén került megrendezésre a szezon utolsó előtti tánctábora, melyet a nagyobb korosztály számára hirdettünk meg, akkor még a régi helyszínünkön a béke téri MaxPain Sportcentrumban.
2014. július 25.
“2014 július végén került megrendezésre a szezon utolsó előtti tánctábora, melyet a nagyobb korosztály számára hirdettünk meg, akkor még a régi helyszínünkön a béke téri MaxPain Sportcentrumban.”
A tábor érdekessége, hogy ebben az évben találkoztam először Rékával és Zsófival, mivel épp egy kis táncos elfoglaltságot kerestek a nyárra, akik azóta mindketten kiemelkedő tagjai a tánccsoportjaimnak. A testvérpáros minden táborban remek koreográfiákat készít. Réka rengeteget segít az évközbeni órákon és a kisebbeknek szervezett táborokban is. Ambiciózus, tehetséges diákok, örülök a találkozásnak. :)
A közöttünk lévő együttműködés azonban tovább folytatódik. Folyamatosan igényt tartunk tapasztalataidra és véleményeidre is, hiszen ezzel tudunk hosszú távon minőségi szolgáltatást nyújtani, és piacképesek maradni.

A klíma szakszerű beszerelése elengedhetetlen ahhoz, hogy készüléke a későbbiekben problémamentesen működjön. Több szempontot figyelembe kell venni mind a típus és teljesítmény helyes kiválasztásánál, mind a készülékek végleges helyét illetőleg.