Nyári gyerek zumba- és tánctáboraink ismertetője
2012 óta szervezünk nyári tánctáborokat gyerekeknek.

2012 óta szervezünk nyári tánctáborokat gyerekeknek.
2013. július 15.
“2012 óta szervezünk nyári tánctáborokat gyerekeknek.”
A 2013-es éveben még csupán kezdő zumba táborok voltak és a helyszín ekkor még a MaxPain Sportcentrum volt a Béke tér 3. szám alatt, egy kellemes, hűvös pincében, ahol a környezet számos játéklehetőséget adott a gyerekeknek. A tábor alatt délelőtt és délután is fejleszthették magukat a táncórákon a gyerekek és számos más klassz programot szerveztünk nekik. Erről az időszakról csupán néhány képünk maradt, azonban ekkor is teljes gőzzel 4 turnussal vártuk a vakációban táncolni vágyókat.
A közöttünk lévő együttműködés azonban tovább folytatódik. Folyamatosan igényt tartunk tapasztalataidra és véleményeidre is, hiszen ezzel tudunk hosszú távon minőségi szolgáltatást nyújtani, és piacképesek maradni.

Klímák szerelését, beszerelését, és karbantartását vállalja cégünk Budapesten. Kedvező áron kínáljuk szolgáltatásainkat, amelyekre ingyenes tisztítást és garanciát is adunk.