Impulse Tánctábor negyedik turnus

Az idei utolsó turnusunkban előkerültek a fiúk, méghozzá rögtön 3.

Impulse Tánctábor negyedik turnus Impulse Tánctábor negyedik turnus

2018. július 23.

“Az idei utolsó turnusunkban előkerültek a fiúk, méghozzá rögtön 3.”

Két nagyobb ügyeske és egy fiatal kislegény, aki most ismerkedett még a táncolással. Az első két héthez hasonlóan most is sokat zmbáztunk, koreográfiát készítetünk és sokat játszottunk. A kreatívban ezúttal kicsit változtattunk a témakörön és nem mágnestáblát, hanem mindenki számára használható kis tornazsákokat dekoráltunk ki. Ennek oka az volt, hogy idén is voltak olyanok, akik rögtön 2 hétre is beiratkoztak, így mind a táncórákon, mind a kézműves foglalkozáson igyekeztünk számukra is újat mutatni. Külön öröm volt, hogy budapestről a nagyszülőkhöz érkező táborozó diákjaim idén is velünk tartottak, immár talán a negyedik éve. Ennek a csapatnak is nagyon tetszett az idei koreográfiánk, jó volt a zeneválasztás és a tánc is. A második kedvencük talán a Macklemore - Thrift shop című számára előadott kis animációnk volt.

Korábbi referenciák

A közöttünk lévő együttműködés azonban tovább folytatódik. Folyamatosan igényt tartunk tapasztalataidra és véleményeidre is, hiszen ezzel tudunk hosszú távon minőségi szolgáltatást nyújtani, és piacképesek maradni.

Későbbi referenciák

A közöttünk lévő együttműködés azonban tovább folytatódik. Folyamatosan igényt tartunk tapasztalataidra és véleményeidre is, hiszen ezzel tudunk hosszú távon minőségi szolgáltatást nyújtani, és piacképesek maradni.