Nyílt tánctábor kezdőknek, sok mókával és kacagással

A 2017-es év utolsó, negyedik tánctábora július végén került megrendezésre és nyitott volt mindenki számára olyan tekintetben, hogy nem volt előfeltétele korábbi tánctanulmány.

Nyílt tánctábor kezdőknek, sok mókával és kacagással Nyílt tánctábor kezdőknek, sok mókával és kacagással

2017. július 24.

“A 2017-es év utolsó, negyedik tánctábora július végén került megrendezésre és nyitott volt mindenki számára olyan tekintetben, hogy nem volt előfeltétele korábbi tánctanulmány.”

A turnusra főleg a kisebbek jelentkeztek szép számmal. Akadtak táncos kedvű fiúk és lányok egyaránt. Napközben sokat táncoltunk (Zumba) és sokat játszottunk. A csapatok nayon élvezték az uszoda mellett a kuckóépítő (fedezéképítő) versenyt és a medálkészítő kreatív foglalkozást is.

Korábbi referenciák

A közöttünk lévő együttműködés azonban tovább folytatódik. Folyamatosan igényt tartunk tapasztalataidra és véleményeidre is, hiszen ezzel tudunk hosszú távon minőségi szolgáltatást nyújtani, és piacképesek maradni.

Későbbi referenciák