Impulse Tánctábor első turnus

2018 július 2, hétfő

Idei első kezdő táborunkban szép számmal, 15 lurkó vett részt, kivétel nélkül lányok. Így indult az idei táborszezon. Az idei év újítása, hogy a Kreatív Stúdió vállalta, hogy megszervezi és lebonyolítja Alkotóműhelyében a kézműves foglalkozásainkat, így minden kedden náluk vendégeskedtünk és nagyon szépséges kis ajándék/használati tárgyakat készítettünk. A másik idei újításunk pedig a Máltai Játszótér bevetése volt, ahol hétfőn és kedden nap végén nagyokat játszottunk. Azt hiszem azonban idén is a legkedveltebb program -a táncon kívül- a NERF csata volt. Ez egy több éve élő hagyományunk már, hogy egyik délután két csapatra osztjuk a bandát és a két kihívó fél fedezéket épít a saját területén, melyet majd megpróbálnak egy szivacslövedékes csatában meghódítani. A gyerekek imádták mind a kis "vár" építését, mind a lövöldözést. A nap végén jól elfáradtak és másnap garantált izomlázzal ébredtek, mivel minden egyes elvesztett élet egy erősítő feladatot vont maga után, csak ezt követően folytathatták a játékot.

Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus
Impulse Tánctábor első turnus

Következő képek

Tábor a Táncművészeti Egyetemen 2018-06-26

Tábor a Táncművészeti Egyetemen 2018-06-26

Június 26-án kezdődött az első turnusa annak a tánctábornak, melyet a Magyar Táncművészeti Egyetem szervezett az EFOP pályázat keretein belül. A táborban a Violin Művészeti Iskola több moderntánc és társastánc csoportjából nyertek részvételi lehetőséget a gyerekek. Az Impulse Táncsoportból ketten, az iskolából összesen 13-an vettek részt valamelyik turnuson. A program 5 nap tömény táncolásból és színes programokból állt. A színvonalas oktatói gárdában szerepelt -titulus nélkül- Túri Sándor, Kézér Gabriella, Hájas Katalin, Kósa Roland, Kárpáti Bernadett és még sorolhatnám. Az első turnusban két a táncok iránt széleskörűen érdeklődő társastáncos növendékem vett részt: Vasas Réka és Tóth Izabella. Minden nap 3x1,5 óra táncórájuk volt különböző táncstílusokban, mint a klasszikus balett, a néptánc, a társastánc és a divattáncok. Divattáncok közül belekóstolhattak a kortárstánc, a kontakt-improvizáció és a hip-hop világába néhány óra keretéig. Nagyon jól megszervezett, felépített tábor volt. A gyerekek élvezték az órákat és a programokat. Az egyetem igazán kitett magáért -köszönet a szervezőknek- mivel olyan színes programokon vehettünk részt (én is mint kísérő), mint a Billy Elliot az Erkel Színházban és a Fővárosi Nagycirkusz Atlantic Flight elnevezésű vízicirkusz előadásán. Utolsó esténken elindultunk kicsit felfedezni Budapestet, megálltunk pár klassz helyen és benéztünk a városligeti Salsa4Us rendezvényre is, hogy a lányok széttáncolhassák a társastánc cipellőiket is. A rendezők a fiatal párostánc kedvelőknek külön karszalaggal is készültek, ügyelve a fiatalok megkülönböztetésére a bárban. A partyhely így abszolút festői környezetben, jó szervezésről és kiváló zenékről 4 táncparketten tett tanúbizonyságot.

Sportágválasztó 2018-05-18

Sportágválasztó 2018-05-18

Idén is megrendezésre került a Nagy Dunaújvárosi Sportválasztó, melyen iskolánk csoportjai képviseltették magukat mind a színpadon délelőtt és délután 15-15 percben. Napközben pedig egy önálló sátorral vártuk az érdeklődőket, akik kipróbálhatták nálunk a zumbát és a TRX-et, melyért egy kis pecséttel kerültek közelebb a tombola nyereményükhöz. Időről időre haladós zumbás diákjaimmal tartottunk a sátornál néhány szám erejéig zumba bemutatót, melybe az érdeklődök be tudtak szállni. Megismertünk két szuper dobost, akikkel a lelátó tetején szambát idéző ritmusokra animáltunk egyszerű körtáncokat zumba és samba alaplépésekből és izolációkból. Nagyon élveztük, ezúton is köszönjük a remek talpalávaló zenét a két dobosnak. Ők nyertek, mi dőltünk ki hamarabb. Az ebédet pedig egy közös pizzázással fejeltük meg. A nap végén pedig néhány lányom még a medencébe is becsobbant.

Almavirág Fesztivál 2018-05-12

Almavirág Fesztivál 2018-05-12

Mint lassan minden évben, meghívják a Violin Művészeti Iskola zenész és táncos növendékeit, hogy szerepeljenek az Almavirág Fesztiválon. Idén Gárdonyis, zumbás és társastáncos diákjainkkal jelentünk meg a táncos blokkban. Kiváló szervezés volt. Bár érkezésünkkör riogattak minket, hogy csúszás van és mi jól be is dőltünk nekik, hamar kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről és minden a legnagyobb rendben, a terv szerint halad. Szépen le is mentek a produkciók. A színpad kicsit égetett a tűző napon, de minden más jó volt, az idő, a színpad mérete és burkolata, a lelkes közönség és persze a fellépés utáni csokik is.

Korábbi képek

Impulse Tánctábor második turnus

Impulse Tánctábor második turnus

Idén már sokadik évvel, de mostmár az új brand alatt "Impulse tánctábor" néven rendeztük meg szokásos nyári programsorozatunkat, melyben 3 kezdő és egy haladó tábort hirdettünk meg. A tábor alatt sok móka-kacagás várta az ide látogató, akár teljesen kezdő szinten lévő, táncolni vágyó gyerekeket. Első nap összeismerkedtünk és kezdődhetett a sok táncos animáció (amolyan zumba óra féleség), ezt követően pedig belekezdtünk a heti koreográfiánkba is. Délután előkerültek a társasok és a csoportos feladatok is. 3-5 fős csoportokra osztottuk a társaságot, melyben minden csoportnak választania kellett egy zenét, melyből egy rövidebb részletre koreográfiát kellett készítenie péntekig a táborban tanult lépésekből és a saját ötleteikből, korábban megszerzett ismereteikből. És így folytatódott a hét egészen péntekig. A legkisebbtől a nagyobbakig mindenki kivétel nélkül úgy nyilatkozott, hogy jól érezte magát.

Impulse Tánctábor harmadik turnus

Impulse Tánctábor harmadik turnus

Tanulóim kérésére idén is szerveztem haladó tábort, azonban az időm szűkében idén csak 4 nap fért bele. A négy nap alatt az újdonságra, a tempóra, a jó hangulatra és a sok közös táncra fektettük a hangsúlyt, néhány új stílussal is megismerkedtünk és moderntánc terén is fejlesztettük magunkat egy kicsit. Idén az afrohouse zenei stílust választottam újdonságként. Válogattam néhány kifejezetten kuduro zenét és mozdulatot, melyet megtanultunk, majd egy általuk ismertebb és szeretett zenére (ami lendületében és hangzásában illeszkedett a tanultakhoz) mini koreográfiát készítettünk belőle. Picit folytattuk reggaetonos ismereteinket, idén nyáron a gyorsaságra kihegyezve, egy rövidebb részletet megtanulva igyekeztünk azt felgyorsítani Aywy. & EphRem - Adderall című számát felhasználva végül. A jövő évi szezont megalapozandóan a kortárstáncok világába is belepillantottuk, mivel célul tűztük ki, hogy a következő évben ebben szeretnénk fejlődni és koreográfiát készíteni. Az utolsó napig ösze is állt egy rövidebb részlet, mely végül egészen jól nézett ki. Szeptemberben ezt alakítjuk majd tovább és mutatjuk meg a fellépéseinken.

Impulse Tánctábor negyedik turnus

Impulse Tánctábor negyedik turnus

Az idei utolsó turnusunkban előkerültek a fiúk, méghozzá rögtön 3. Két nagyobb ügyeske és egy fiatal kislegény, aki most ismerkedett még a táncolással. Az első két héthez hasonlóan most is sokat zmbáztunk, koreográfiát készítetünk és sokat játszottunk. A kreatívban ezúttal kicsit változtattunk a témakörön és nem mágnestáblát, hanem mindenki számára használható kis tornazsákokat dekoráltunk ki. Ennek oka az volt, hogy idén is voltak olyanok, akik rögtön 2 hétre is beiratkoztak, így mind a táncórákon, mind a kézműves foglalkozáson igyekeztünk számukra is újat mutatni. Külön öröm volt, hogy budapestről a nagyszülőkhöz érkező táborozó diákjaim idén is velünk tartottak, immár talán a negyedik éve. Ennek a csapatnak is nagyon tetszett az idei koreográfiánk, jó volt a zeneválasztás és a tánc is. A második kedvencük talán a Macklemore - Thrift shop című számára előadott kis animációnk volt.

Olcsón, garanciával megbízható szakemberektől

Klíma javítás Budapest

Olcsón, garanciával megbízható szakemberektől

Teljes körű klíma ellátást biztosítunk, legyen az javítás, karbantartás, tisztítás, beszerelés, vagy bármi más, ránk biztosan számíthat. Jól dolgozunk, precízek vagyunk és tartósan alacsony áron kínáljuk szolgáltatásainkat. Bízzon meg minket klímája javításával.