Élet és táborok a Béke téri MaxPain falai között

2015 július 7, kedd

2012 óta szervezünk nyári tánctáborokat gyerekeknek. A 2015-es éveben még csupán kezdő zumba táborok voltak és a helyszín ekkor még a MaxPain Sportcentrum volt a Béke tér 3. szám alatt, egy kellemes, hűvös pincében, ahol a környezet számos játéklehetőséget adott a gyerekeknek. Imádtak a puzzle tatamin ugrálni, cigánykerekezni, vagy éppen kis házat építeni a darabjaiból, szerettek a TRX köteleken hintázni és a húzódzkodókon lógni vagy éppen a fittlabdákon pattogni, gurulni. A tábor alatt délelőtt és délután is fejleszthették magukat a táncórákon a gyerekek és számos más klassz programot szerveztünk nekik. Többen visszajáró vendégek a mai napig. Van aki itt szerette meg a táncot és kezdett aktívabban táncolni és van aki év közben ugyan nem tud, de nyaranta évről évre megjelenik. A képek gyenge minőségűek, de úgy gondolom magukért beszélnek.

Korábbi képek

A NERF játék meghonosítása táborainkban

A NERF játék meghonosítása táborainkban

A 2015-ös év nagy találmánya volt a NERF csaták bevonása a beltéri programokba. A hely abszolút alkalmas volt rá, hogy essenek-keljenek, fedezékeket építsenek, rohangáljanak és lövöldözzenek. Nagy sikere volt. Nem egyszer kérték másnap is, hogy játszótér helyett, hadd maradhassanak inkább bent nálunk a hűvös teremben és játszhassanak még NERF-öt. Ugyan több gyereknek is volt otthon ilyen játéka, mégis itt tudtak igazán kibontakozni a hely adta lehetőségek és a nagylétszámú, összeverődött gyereksereg miatt. De beszéljenek helyettem a képek.

Tánctábor lelkes csapattal, sok szép alkotással

Erről a táborról ugyan szegényes a képanyagunk, azonban a menetrend a szokásos volt, színes programok, sok tánc és egy kis kézügyesség tesztelés, ugyanis csomózott karkötőket készítettünk nagy sikerrel.

Tánctáborunk vonzza a városba látogató gyerekeket

A táborokban időről időre feltűnnek nem helyi gyerekek is, amelyre kiváló példa ez a turnus, mivel idén a második éve, hogy egy svéd kislány, aki magyar édesanyjával itt töltik a szünidőt, csatlakozott be hozzánk. De ide sorolnám a pesti ikreket is, akik a nagyszülőknél töltött szünidőt szokták feldobni egy hét tánctáborral. Mivel az elmúlt években többször vagy mind a mai napig megfordulnak nálunk, azt hiszem kijelenthetem, hogy pesti és nemzetközi viszonylatban is hozzuk a színvonalat a táborokkal, mind színes programokban, mind jókedvben, mind táncolási lehetőségben, nyilván amatőr szinten.